Vrboska

Vrboska a legkisebb település a Hvar-szigeten, gyalogosan egy fél órányi útra található Jelsa-tól. A festői táj, a sűrű fenyőerdők és a gótikus, reneszánsz, neo-román épületek varázslatossá teszik ezt a kis települést. Vrboskában sok kis híd van, amely miatt "kis Velencének" is nevezik.
Sok kis kőhíd, Vrboska
_Sanja_
Vrboska

A település, már az ókorban is lakott volt, amelyekről a római épületek romjai is tanúskodnak. Vrboska két részből áll, a keleti része a Pjaca, a nyugati része a Podva. Az egykori halászfalut és kikötőjét régebben Vrbanj-nak nevezték. A kis XV. századi halászfalu lassanként kisvárossá fejlődött és a Hvar-sziget egyik legismertebb településévé vált. A várost kettéválasztó csatorna mentén mediterrán jellegű kis házak sorakoznak, melyek reneszánsz, gótikus és barokk stílusban épültek, akárcsak a templom a csatorna egyik oldalán, valamint gazdagon díszített villák a másik oldalon.
Vrboska este
estebanl
Vrboska este
estebanl

Látványosságok Vrboska-ban

A rengeteg strandolási és sport lehetőségen kívül számos látnivaló is várja a turistákat. Templomok, erődök, gótikus, reneszánsz, neo-román épületek megtekintése és a múzeum meglátogatása is kellemes kikapcsolódást ígér.
Vrboska
SBirre
Vrboska
SBirre

Irgalmas Miasszonyunk erődtemplom

A város legkiemelkedőbb építészeti látványossága az Irgalmas Miasszonyunk erődtemplom a XVI. századból, melyet a helyi lakosok emeltek védelmi célból a törökök ellen. Ez az építmény nem csak Horvátország legszebb erődtemploma, de kiemelkedő jelentőséggel bír Európa hasonló jellegű, azonos időszakban épült erődtemplomai között is. A templomba lépve számos remekművet láthatunk, mint például Antonio Sciuri festményét 1627-ből, címe "Szűz Mária születése", a "Szentek csoportja" melyet K. Zana festett 1650-ben, a "Kármel-hegyi Szűzanya" S. Celesti munkája 1659-ből. Mindegyik mestermű alkotója a velencei festőiskolák tanulója volt. A közelmúlt egyik mestere is képviselteti magát a második "Kármel-hegyi Szűzanya" képpel, ő a híres Dubrovnik-i festő Marco Rasica. Láthatunk a templomban egy kis ikongyűjteményt is, melynek legrégebbi alkotásai a XVI. században készültek.
Vrboska legkiemelkedőbb építészeti látványossága az Irgalmas Miasszonyunk erődtemplom.
SurfGuard
Irgalmas Miasszonyunk erődtemplom, Vrboska
_Sanja_

Szent Lőrinc (Sv. Lovrinac) plébániatemplom

Az erődtemplomtól nyugati irányban látható a XV. században épült Szent Lőrinc (Sv. Lovrinac) plébániatemplom. A XVII. században ezt a templomot barokk stílusban átépítették, stílusát napjainkig megőrizte. A történelme során a templom két alkalommal is leégett, 1512-ben egy felkelés alkalmával, majd 1571-ben a török invázió során. A templom belsejében felbecsülhetetlen értékű művészeti kincsek rejtőznek, Dalmácia egyik leggazdagabb gyűjteménye. A főoltár díszítésének középpontjában egy festmény áll, címe "Szent Lőrinc Madonnával", az oltár széleken pedig további két festmény látható, "Szent Miklós" és "Keresztelő Szent János". A másik két oltárképen Szent Lőrinc látható amint szegényt vezet a császár színe elé valamint Szent Lőrinc megkínzatása. A szóbeszéd szerint az oltárképeket Tiziano Vecelio-nak tulajdonítják, ám az utóbbi időszak szakértői vizsgálatai azt támasztják alá, hogy a képeket Pavlo Cagliari (művészneve "Veronese", 1528-1588) festette a XV. század 8. évtizede táján. A templom mennyezetét az Atya és a Fiú festett képei díszítik, valamint "Mária megkoronázása" melyet papi méltóságok képei öveznek. Ez utóbbi festmények ismeretlen mester művei a XVII. századból. A mellékoltárok valamint a falfestmények Jacopo de Ponte Bassana, Giuseppe Alabardi, Antonio Scuria, Celestino Medović, Marko Rašica és mások művei. A gyönyörű barokk feszületet Tizian Aspetti elképzelése alapján Benvenuto Cellini készítette.
Szent Lőrinc (Sv. Lovrinac) plébániatemplom, Vrboska
SurfGuard

Szent Péter templom

A Szent Péter templomot a kikötő bejáratánál találjuk. Az 1331-ben kelt Hvar-i Statútum is megemlíti mint határvonalat Pitve és Vrbanj között, abban az időben mikor még sem Jelsa, sem pedig Vrboska nem létezett. Ezt a templomot tartják a Hvar-sziget egyik legrégebbi templomának. 1469-ben Harnotić pátriáka idejében a templomot újjáépítették. A templomban áll Nikola Firentinac egyik mesterműve a Szent Péter szobor. Ennek a szobornak a másolatát a templom előtt is megnézhetjük. 1999-ben a templomot és a bejárat fölött álló harangtornyot újjáépítették.

Szent Rókus templom

A gótikus-barokk stílusú Szent Rókus templom 1577-ben épült, mint fogadalmi templom a járványok megelőzése érdekében. Gyönyörű barokk oltárát fametszet díszíti, melyek a bajor mester Urbano de Surgge munkái. Az oltár díszítésének részei a Szent Rókus, a Szent Sebestyén és a szent Fábián képmások.

Kaštilac

Kaštilac-nak nevezik azt a XVI. századi erődöt, melyet őrhelyként használtak. Napjainkban romos állapotban látható.
Kaštilac

Halászati múzeum

A Halászati múzeumot 1972-ben alapították, azzal a célzattal, hogy megőrizze és bemutassa a gazdag halászati hagyományokat. A múzeum kollekciójában számos különböző tradicionális halászháló, eszközök és felszerelések tekinthetők meg, akárcsak egy régi halfeldolgozó üzem felszerelése. A múzeum egyik érdekessége az a rekonstruált halászkunyhó, amely a korai időszak halászainak mindennapi életét mutatja be.

Strandolás Vrboska-ban - a nudista paradicsom

Vrboska ismert gyönyörű kavicsos és homokos strandjairól, tiszta levegőjéről, kristálykék tengervizéről és az érintetlen természetes környezetéről. Az egyik legismertebb strandja a Zecevo-szigeten található, mely már a '60-as évek óta kedvelt nudista paradicsom. Itt kavicsos strandokat találunk, melyet tűlevelű erdős övez. A szigetet könnyen megközelíthetjük vízitaxival akár Vrboska-ból, akár Jelsából.
A Zecevo-sziget már a 60-as évek óta kedvelt nudista paradicsom.
SurfGuard

A Vrboska-tól alig 1-1,5 km-re eső Glavica-félszigeten számos strand található. Ezek közül az egyik leginkább látogatott a Soline strand. Ezt a strandot nem csak a Vrboska-ban nyaralók látogatják, hanem a közeli településeké is, mint például Jelsa vagy Stari Grad vendégei. Soline strandja leginkább kavicsos, de vannak sziklás partszakaszok, ahol a lapos sziklákon kényelmesen lehet napfürdőzni. A strandot fenyőfák árnyékolják, ezért a gyermekes családok számára is ideális strandoló hely. A Soline strandot a félsziget déli felén találjuk. A strand szolgáltatásai között találunk éttermet, búvár központot és strandlabda pályát is. A félsziget többi része azok számára előnyös, akik szeretnének elvonulni a tömeg elől (északi partszakasz). Ha 5-10 percet sétálunk a part mentén az étteremtől és parkolótól indulva, gyönyörű sziklás partszakaszokat találhatunk, melyek a naturista strandoláshoz is ideálisak.
A Soline strandot a Glavica-félsziget déli felén találjuk.

A Vrboska-tól alig 1,5 km-re található Glavica-félsziget északi partszakasza.

A romantikus helyek kedvelői tökéletes strandoló helyeket találhatnak Vrboska-tól északra a kis öblökben, mint például Maslinica, melynek partja kavicsos, a tengerágy pedig homokkal van borítva. Az öblöt 15 percnyi séta után érhetjük el. Hasonló öblök a Palinica vagy a Lucina vala.
Maslinica-öböl

Vrboska jachtkikötőjének működtetője az ACI csoport. Itt 84 horgonyzóhely és 25 szárazföldi tárolóhely áll a hajózók rendelkezésére. Ezen felül van egy 5 tonnás daru, valutaváltó iroda, étterem, WC és tusoló, ruhatisztító, hajójavító részleg és üzemanyag felvevő hely is. A Vrboska-i jachtkikötő megkapta a "Kék Zászló" minősítést is.
Vrboska jachtkikötője
Joakim Westerlund

Szálláslehetőségek és gasztronómia

Sok szálláslehetőség közül választhatnak az ide utazók, a kempingen kívül számos apartman és magánszállás van, ahol meg lehet szállni.
A településtől mindössze egy kilométerre egy nudista kemping is található, amely 420 vendég kiszolgálására képes. A kempingnek saját nudista strandja is van, kis étterme, élelmiszerboltja, hűtőkamrája, üzemanyag töltő állomása, sátor- és lakókocsi kiszolgáló létesítménye, modern mellékhelyiségei és sportolási lehetőségei a közelben.
Nudista kemping, Vrboska

A kényelmet kedvelők, az Adriatic szállodában jól fogják érezni magukat. A szállodában étterem és kávézó is van és a sportlehetőségekből is nagy a választék, például teniszezni vagy mini golfozni is lehet. Esténként pedig zenés rendezvényekkel szórakoztatják az itt megszálló turistákat.
A Gardelin panzió éttermében a horvát ételkülönlegességek sokasága közül választhatnak a turisták. Aki nem kedveli a mediterrán ételeket, az természetesen a nemzetközi konyha remekei közül is választhat a Gardelin panzió éttermében és az Adriatic szálloda vendéglőjében is.

Videók
Vrboska
Hvar-sziget
Közép-Dalmácia



Szólj hozzá

Hozzászólások

Légy te az első hozzászóló

Kapcsolódó cikkek

  • Stari Grad
    Stari Grad
    Stari Grad (neve szó szerint Régi Várost jelent) a Hvar-sziget északi részén található. Ez a város Európa egyik legrégebbi...
  • Hvar-sziget
    Hvar-sziget
    Hvar területe 299,6 négyzetkilométer, így ez a negyedik legnagyobb sziget Horvátországban. Hosszúsága 80 kilométer, amelly...
  • Baska Voda
    Baska Voda
    Baška Voda egy község Dalmácia adriai partszakaszán, 10 km-re Makarska-tól észak-nyugati irányban. A manapság rendkívül né...
  • Solta-sziget
    Solta-sziget
    A Šolta-szigetet Közép-Dalmáciában találjuk, a dalmát szigetvilágban, a Brac-szigettől nyugatra és Split-től délre. A szig...
RSS