Zadar

Zadar, magyar nevén Zára, Dalmácia egyik legcsodálatosabb városa. A turisták számos látnivalóban gyönyörködhetnek, ha ide látogatnak. Zadar építészeti öröksége, történelmi múltra tekint vissza, de megtalálhatóak itt a modern világ műremekei is, mint például a Tengeri orgona. Aki úgy dönt, hogy Zadaron nyaral, az a legjobb helyet választotta hiszen számos kulturális esemény és szórakozási lehetőség közül választhat. A napfény és a kék tenger szerelmesei, valamint a sportok kedvelői is megtalálják itt számításukat.


Zadar rövid történelme

A város több mint 3000 éves múltra tekint vissza. Zadarban már a Kr. e. IX. században is laktak, akkor illír törzsek éltek ezen a területen. Később Kr. e. a II. században rómaiak foglalták el és helyőrségként használták. Az V-ik és X-ik század között számos náció megvetette itt a lábát, a barbároktól kezdve a frankokon át a velencei köztársaságig. 1202-ben keresztes seregek elfoglalták a várost, majd 1357 áprilisáig felváltva állt magyar és velencei fennhatóság alatt, majd a Zadar-i békekötés után Nagy Lajos átveszi fölötte az uralmat. Érdekességként megemlíthető, hogy itt koronázzák magyar királlyá Nápolyi Lászlót, 1403-ban. A XVI-ik XVII-ik századi török fenyegetettség miatt Zara várát és védműveit megerősítik, ekkor épül meg a várárok és a bástya is.

James Macdonald

Az 1700-1800-as évek alatt a város fejlődésnek indul részint Habsburg, részint francia uralom alatt, ekkor alapítják újra az egyetemet, gimnázium épül, és megnyílik a Nemzeti Múzeum. 1894-ben Zadarban először gyúl elektromos lámpafény. Ezután az Osztrák-Magyar Monarchia része volt Zadar, egészen 1820-ig, mikor is olasz fennhatóság alá került. A második világháború alatt a város nagyrészt elpusztult a bombatámadások következtében, majd az olaszok, de a horvátok nagy része is kivándorolt Olaszországba. A második világháborút követően Jugoszlávia része lett. A jugoszláv polgárháború alatt Zadar a szerb csapatok számára szolgált utánpótlási útvonalként, melyet a horvát hadsereg 1995-ben felszámolt. Azóta Zadar Horvátország része.

Spiterman

Látnivalók

Zadar Óvárosába régen csak a szárazföldi városkapun (Kopnena Vrata, Porta di Terraferma) át lehetett bejutni, a középső bejárat a kaput díszítő velencei szárnyas oroszlánnak köszönhetően a mai napig a város történelméről árulkodik, ebből is látható, hogy valaha velencei fennhatóság alá tartozott. A kapu a 16-ik században épült és a veronai Michele Sanmicheli munkáját dicséri.

qousqous

A kaputól jobbra látható az Öt Kút tere, anno csak ebből az öt kútból lehetett ivóvizet meríteni.

jns001

Érdemes megcsodálni a város egy másik, szintén a Velencei birodalom által 1573-ban épített műremekét, a Tengeri Kaput (Morska Vrata, Porta Marian), amely eredetileg egy diadalív volt, melyre később boltozatot építettek. A kaput a szárnyas oroszlán díszíti, mely Velence jelképe, valamint egy felirat, amely a Habsburgok 1571-ben Lepantónál a törökök felett aratott győzelmének a jelképe.

James Macdonald


Zadar számtalan látnivalóval büszkélkedhet, mint például az óváros központi terén (Zeleni trg) látható Szent Dónát körtemplom (Sveti Donat), amely a IX-ik században épült, kora román stílusban. Eme különleges, henger alakú épület a város leghíresebb műemléke, melyet még Szent Dónát Püspök építtetett.

James Macdonald

Mellette a Szent Anasztázia Székesegyház (Katedrala Sv. Stosija) csodálható meg, amelyet a IX-ik században bizánciak építettek, majd a XII-XIII-ik században román stílusban átépítették.

lloydi

A Szent Dónát templommal szemben láthatóak az Augustus császár idejében (Kr. e I században) épült Fórum maradványai.

branimir

Itt tekinthető meg a Bencés apácák kolostora is, amelyben fellelhető a Zadari arany, és ezüst gyűjtemény.

James Macdonald

A másik látványosság a Szent Simon templom. Szent Simon földi maradványait Erzsébet királyné a XIV-ik században egy 250 kg-s arannyal bevont ezüst ereklyetartóba helyeztette el.
A város egyik érdekessége az Üvegmúzeum, amelyet mindenképpen érdemes megtekinteni, mivel nem csak Horvátországban, de Európában is különlegességnek számít, itt több mint 2000 darab ókori üvegtárgyból álló gyűjteményt nézhetnek meg a látogatók.
A Régészeti múzeumba is érdemes ellátogatni, itt a római korból fennmaradt, és az őskorszakból, újkorszakból származó régészeti leleteket csodálhatják meg a történelem, és a régészet kedvelői.
A város vértanú-védőszentjéről Szent Kersovánról (Sveti Krševan) kapta a nevét az a templom, melyet a bencés szerzetesek építettek i.sz. 1000 körül. A templom római stíluselemeket visel magán, impozáns bejárata megfogja a tekintetet. Belül freskókkal díszített a templom, melyek a 13-ik századból származnak, oltárát római kereszt díszíti. A templomot először 1175-ben újjáépítették, majd a második világháború után is, mert a háború miatt súlyosan megsérült. Ma képtár működik benne, amely a Šibenik múzeumhoz tartozik.

Tania Ho

A város sétálóutcája a Široka ulica vagyis a Kalelarga (Calle Larga), jelentése "széles utca". Ez a város legszebb, legnagyobb sétáló- és bevásárlóutcája, itt rengeteg kávézó és étterem várja a fáradt turistákat egy frissítő italra.

Spiterman

Spiterman

Az óváros végén egy tengeri orgona látható, mely csodálatos hangot ad ki a tenger hullámzásának hatására. Eme különlegességet Nikola Basic alkotta, és 2005 januárjától élvezhető hangja. Mindenképpen érdemes egy romantikus sétát tenni a naplementében, és meghallgatni a tengeri orgona különleges, hangjait, mely egy felejthetetlen emlék lehet!
Az esti séta folyamán érdemes megcsodálni a Nap emlékművét (Pozdrav Suncu) is, amely a Napot ábrázolja, nappal a napkollektorok segítségével feltöltődik energiával, majd este káprázatos fényeffektusokat csodálhatnak meg az ide látogató turisták.

Jean-Louis Breisach

deymosD

Szórakozás és sport

Zadarban számtalan szórakozási lehetőség várja a turistákat, ilyen többek közt a júniusban megrendezésre kerülő Telihold éjszakája, ahol zenével, fáklyás felvonulással szórakoztatják az embereket. A Szent Dónát templomban esténként hangversenyeket szoktak adni, így a komolyzene kedvelői is megtalálják a nekik való szórakozást. A nyár másik híres rendezvénye a Maraska napok, ilyenkor a helyi ital különlegességről szól minden, a maraskinó likőrről. A maraschino dalmát cseresznyelikőr. Természetesen zenés programokkal is szórakoztatják az ide látogatókat. A városban megrendezik a nyári színház fesztivált is, így a színművészet kedvelői biztosan nem fognak csalódni. Aki fiatalosabb zenére vágyik, az ellátogathat valamelyik klubba, ahol hajnalig táncolhat.


Zadarban nem csak szórakozni, de strandolni is lehet. A strandok általában sziklásak, néhol kavicsosak, homokosak, a két legnépszerűbb strand a Diklo és a Borik, melyeknek vizei tiszták, ezért tökéletesen alkalmasak a gyermekes családok számára is. Aki nem szereti a nagy tömeget, az megmártózhat valamelyik kis öbölnél is, élvezheti a nyugalmat, a gyönyörű sziklákat, és a fenyőerdőket, amelyek errefelé nem ritkák.

Spiterman

Ha nem csak szórakozni, de sportolni is szeretnénk, ugyancsak nagy választék tárul elénk. A lehengerlő táji adottságoknak köszönhetően, a majdnem 200 kisebb szigettel szegélyezett partszakaszon, sok szoros és öböl található, ezért tökéletesen megfelel a táj a vízi sportokhoz. Megfelelő a hely a vitorlázáshoz, a környéken három ismert és kedvelt kikötő is van, a Pašman, a Molat és a Dugi Otok, így a hajókázásra is lehetőség van.

Jean-Louis Breisach

A kristálytiszta vízben a búvárkodás szerelmesei is hódolhatnak szenvedélyüknek. Aki inkább a szárazföldön szeretne sportolni, annak érdemes ellátogatni a közelben található Velebit hegyláncaihoz, ahol lehetőség nyílik a sziklamászásra, vagy egy kellemes hegyi kirándulásra. A közelben öt nemzeti park is található, a Paklenica, a Plitvice, a Krka, a Kornati, és az Észak-Velebit. Zadarban, és környékén a turisták megtalálják a számukra tökéletes szórakozási, és sportolási lehetőséget.

Gasztronómia

Zadarban is a halfélék a legnépszerűbb ételek, természetesen itt is számtalan étterem, várja a vendégeket, finomabbnál finomabb tenger gyümölcseiből készült fogásokkal.

Tania Ho

James Macdonald

Az egyik közkedvelt étterem a Trata, amely a Forum mögött található. A vendéglő gyönyörű teraszán mindenképpen fogyasszunk el egy pohár maraskinó likőrt a vacsora előtt, mely lehet egy finom paradicsomos polip saláta, vagy hal steak. A kevésbé vállalkozó szelleműek természetesen választhatnak a hagyományos konyha remekei közül is.


Szállás

A városban a szállás lehetőségekből is nagy a választék, az itt nyaralók választhatnak a hotelek, az apartmanok, és a kempingek széles kínálatából.
A luxus kedvelői számára jó választás lehet a Falkensteiner Family Hotel Diadora****, amely a családos nyaralókra is gondolt, mivel gyermek felügyeleti szolgáltatást is nyújtanak.

James Macdonald

James Macdonald

James Macdonald

jns001

Spiterman

Spiterman

Videók
Zadar
Észak-Dalmácia



Szólj hozzá

Hozzászólások

Légy te az első hozzászóló

Kapcsolódó cikkek

  • Dugi Otok
    Dugi Otok
    Dugi Otok horvátul "hosszú szigetet" jelent, ez az Adriai-tenger hetedik legnagyobb szigete. A szigetet a dalmáciai partsz...
  • Pakostane
    Pakostane
    Pakoštane egy békés kis falu, amely egy földszoroson terül el két nagy vízfelület - az édes vizű Vrana-tó és az Adriai-ten...
  • Tkon
    Tkon
    A Pašman-sziget déli felén található Tkon, egy régi halászfalu. 1997-től folyamatosan kiépült a település, a régi központj...
  • Pasman-sziget
    Pasman-sziget
    A Pašman-sziget a Zadar szigetvilág egyik szigete az Adriai-tengeren. A Pašman a horvát szigetvilág nagyobb szigetei közé ...
RSS