Valun - Utazás Videó

Valun

Valun a Cres-szigeten, a Pernat-öbölben fekszik egy gyéren lakott területen. Az egykori Bucevciji nevű ősi település helyén épült fel, melynek romjai még láthatóak a Szent Márk templom mellett. A kis halászfalu két felén apró kavicsokkal borított strandokon élvezhetjük a napfényt és úszhatunk a kristálytiszta vízben. Aki csendes, romantikus helyre vágyik, elevezhet a falutól kissé lejjebb található csendes kis öblök egyikébe, ahol kedvére kikapcsolódhat.

Outburner

Wir beide

Látnivalók

A falu temetőjében található a kis Szent Márk templom. Ezt a templomot Filip Vidic építtette síremlékként gyermeke számára, aki tragikus körülmények között távozott az élők sorából. A templomot két angyal díszíti, egyik egy kenyeret tart a kezében, a másik pedig egy galambot. A templomban egy olyan ősi kőtáblára találtak, amely alátámasztja azt a tényt, hogy Isztria, Kvarner és Dalmácia történelmét nem egy népcsoport alakította. A Valun-tábla néven ismert lelet sírkőnek készült valamikor a XI. században. A véset kétnyelvű, glagolita és latin, amely alátámasztja azt a tényt, hogy ezen a vidéken több népcsoport élt együtt. Jelenleg, a kőtáblát a Szent Mária templomban láthatjuk kiállítva.


Valun festői falucskájának főterén megcsodálhatjuk egy a XV. században gótikus stílusban épült harangtornyot és templomot, mely a remete Szent Antal nevét viseli. A templom a falusi építészet gyöngyszeme, szépségét nehéz szavakkal leírni.
A kis halászfaluban megtekinthető még egy helyreállított olajmalom is, valamint egy kis helyi múzeum. A múzeum emléket állít a helyi hajós mesterségeknek valamint az itt élő generációk kemény munkájának. Itt a halászathoz szükséges eszközök különböző korokból származó emléktárgyait tekinthetjük meg.

ernstl

Eva-Li

Szállás és Gasztronómia

A faluban viszonylag könnyen találhatunk szállást a privát apartmanokban, de azok akik szeretnek a természet közelében lenni, választhatnak táborhelyet a kicsi, tiszta kempingben is. Valun gasztronómiájára leginkább a halételek és a kagylók jellemzőek, melyeket a helyiek nagy gonddal készítenek el, tradicionális receptek alapján.

Eva-Li

Burki

Strandok

A Raca strandot a Valun-öböl nyugtai partján találjuk. A Raca strand Horvátország legjobb strandjának volt kikiáltva. Többen úgy vélik, hogy a sziget legjobb, legcsaládosabb strandja. Aki autóval érkezik, az Valun szélén kell leparkoljon, ezért egy minimális napi díjat kell fizetni. A parkolóból egyenesen le kell menni a tengerpartra, majd balra fordulni és már ott is van a Raca strand. Ez egy körülbelül 8 perces sétát jelent. A Raca strand leginkább egy nagy úszómedencéhez hasonlítható, számos árnyékos hellyel a fák alatt. A tenger vize tiszta, a víztükre is nyugodt, keresztbe-hosszába is többször átúszható megerőltetés nélkül.

weitblick

Valun keleti partszakaszán találjuk a Zdovica strandot, melynek egy bájos, kicsi kempingje is van. Ide csak azok jöhetnek kempingezni, akik sátorral érkeznek, viszont nekik ez nagyon kellemes hely, hiszen számos bokrok által árnyékolt sátorozó helyet lehet találni. Valun központjából (ahova autóval nem lehet behajtani) mindössze öt percnyi séta elérni a Zdovica strandot. Bár ez egy félreeső kemping, vannak tusolók és toalettek.


Videók
Valun
Cres-sziget
Kvarner-öböl



Szólj hozzá

Hozzászólások

Légy te az első hozzászóló

Kapcsolódó cikkek

  • Krk-sziget
    Krk-sziget
    A Krk-sziget a Magyarországhoz legközelebb eső mediterrán sziget, de nem csak ezért kedvelt üdülőhelye a magyar turistákna...
  • Risnjak Nemzeti Park
    Risnjak Nemzeti Park
    A Risnjak Nemzeti Park (horvátul: Nacionalni park Risnjak) Horvátország északi határától nem messze található, Karlovac és...
  • Észak-Velebit Nemzeti Park
    Észak-Velebit Nemzeti Park
    Az Észak-Velebit Nemzeti Park (horvátul: Nacionalni park Sjeverni Velebit) a Velebit-hegylánc északi részén terül el. Maga...
  • Ucka Természeti Park
    Ucka Természeti Park
    Az Učka Természeti Park területe az Učka-hegyre és a Ćićarija-fennsík egy részére terjed ki. A parkot az Észak-Adriai part...
RSS