Pupnat

Pupnat egy kis falucska Korcula szigetén, a szigetet kelet-nyugati irányban átszelő regionális út mentén. A kis településnek mindössze 500 lakosa van. Egyes források szerint a "Pupnat" elnevezés a "pampinata" szóból ered, ami szőlő levelet jelent. Pupnat egy magas dombok által körülölelt völgyben helyezkedik el. A település azért épült ide, hogy a tengeren portyázó kalózok ne vehessék észre, ezáltal a falu lakosai nyugodtan élhettek évszázadokon át.
A Pupnat-i asszonyok szamarakon és öszvéreken szállították innen a tűzifát Korcula-ba, mivel itt nem fejlődött ki a mezőgazdaság, ugyanis a falu környékén sehol sincsenek mezők amelyek szántóföldekké lettek volna alakíthatóak. Napjainkban a település lakosai Korcula szállodáiban, irodáiban és hajóépítő műhelyeiben keresik meg a mindennapi kenyerüket.
Pupnat környékén már az illírek idején is laktak emberek, ezt bizonyítják azok a sírhantok, melyeket Mocila környékén találtak. A sírhantok illír eredetére utal a bennük talált csontvázak görnyedt testhelyzete.
Havas Miasszonyunk templom, Pupnat

Pupnat látványosságai

A temetőben álló Szent György (Sveti Juraj) templom első alkalommal 1383-ban került említésre.
Természetesen a járványok elkerülése véget Szent Rókusnak (Sveti Rok) is építettek egy templomot, valamint egy kis kápolnát a Lourdes-i Szűzanya (Gospa od Lurda) tiszteletére is.
A három hajós plébániatemplom a Havas Miasszonyunk (Gospa od snijega) később, 1620-ban épült fel.
A három hajós plébániatemplom a Havas Miasszonyunk (Gospa od snijega), 1620-ban épült.
Marijan

Pupnat kulturális öröksége

Pupnat-ban is hagyománya van a Kumpanija kardtáncnak, melyet Pupnat legnagyobb ünnepén a Havas Miasszonyunk ünnepén táncolnak el augusztus 5-én. Az ünnepségen az egyházi rendezvényeken kívül számos más kulturális és szórakoztató előadást is szerveznek.
Egy másik vallásos rendezvényt is szerveznek a faluban augusztus 24-én, az "Áldott Marko Tvrdeić" avagy "Áldott Pupnat-i Marko" (Blazeni Marko od Pupnat) ünnepét, aki itt született 1733-ban és 1785-ben halt meg. Holtestét a Pupnat-iak hazahozták az Olaszországi Riminiből.
Pupnat-ban is hagyománya van a Kumpanija kardtáncnak.

Strandolási lehetőségek Pupnat környékén

Bár Pupnat és Cara között épült egy új autóút, gyalogszerrel a régin is végig lehet menni a tengerpart mentén. A szerpentinekkel tarkított úton is elérhetjük Korcula egyik legszebb strandját, Pupnatska Luka-t. Bár némi erőfeszítést kíván megmászni a kecskék által kitaposott ösvényen a domboldalakat, semmiképp sem fogjuk megbánni a fáradságos utat, melyet kipihenhetünk a csendes, de annál gyönyörűbb kavicsokkal borított tengerparton.
Korcula egyik legszebb strandja a Pupnatska Luka.

A Korcula-sziget déli partján, nem mesze Pupnat-tól további strandokat is találunk, mint a Smokva vagy a Ripna. Mindkettő megközelíthető gyalogosan, de közúton, járművel is.
Egy másik kedvelt strandolóhely Pupnat szomszédságában a Bacva strand, melyet egy kis, csendes öbölben találunk. A szép kis kavicsos strand vize kristálytiszta. Itt egy hagyományos horvát konobát is találunk.
Bacva strand

Túrázás Pupnat környékén

Pupnatból az út felkapaszkodik az 568 méter magas Klupca-domb tetejére, ahol csodálatos panoráma tárul a szemünk elé: innen elláthatunk a Mljet-szigetig dél-keleti irányban, ha pedig kissé jobbra fordulunk, délnek láthatjuk a Lastovo-szigetet is.
Pupnatból három másik turista út is indul. Az egyik Racisce falujába vezet végig a sziget északi partján, a másik a Zukovica völgybe a sziget déli partja felé, a harmadik pedig Zrnovo-n át Korcula városába.

Vendéglátóhelyek Pupnat-ban és környékén

Pupnat-ban egy jól ismert, nagyon népszerű konobát találunk, a "Mate"-t. A vendéglátóhelyet egy család üzemelteti (Matij és Mirjana Farac). A kisvendéglőt el sem téveszthetjük, hiszen a falu központjában található. A specialitásaik kizárólag házilag készülnek a pácolt húsoktól kezdve a tésztaféléken át a család által készített sajtokig. Ha sikerült elfogyasztanunk a hatalmas megrakott tál tartalmát amely pancetta-ból, kolbászból, kecskesajtból és vad kapribogyóból áll, rátérhetünk a desszertre, amely süteményekből, valamint borókás és rozmaringos szörbetből áll. Érdemes megnézni a füstölőt is, ahol gyönyörű füstölt sonkák (pršut) lógnak felakasztva. A terítékek nincsenek híján a finom italoknak sem, mint a rakija, a horvát grappa, valamint számos likőrnek melyek mandarin, vadcseresznye, őszibarack, füge, rózsa vagy szentjánoskenyér ízesítésűek.
Ha a Bacva-öböl strandjára megyünk napozni vagy fürödni, semmiképpen se hagyjuk ki a "Bacva konobát", ahol a frissítő italok mellett számos grillezett specialitást is megkóstolhatunk. Ezt a kisvendéglőt is egy család működteti, ahol hús, hal és zöldségfélékből készült ételeket szolgálnak fel. A konobának gyönyörű terasza van, mindjárt a part fövenye mentén, fenséges kilátással a tengerpartra.
A Bacva konoba terasza.

Szálláslehetőségek Pupnat környékén

A Pupnat-i lakosok számos vendégházat és villát tartanak fenn az északi parton fekvő Kneza-öböl mentén, melyet a turisták szoktak kibérelni. Hasonlóképpen a déli parton is találunk kiadó szobákat és apartmanokat a Bačva, Smokova, Pupnatska Luka és a Ripna öblöknél.

Videók
Pupnat
Korcula-sziget
Dél-Dalmácia



Szólj hozzá

Hozzászólások

Légy te az első hozzászóló

Kapcsolódó cikkek

  • Trstenik
    Trstenik
    Trstenik egy 106 lelket számláló kis település a Peljesac-félsziget déli partján egy öbölben, amelynek a keleti végében Zu...
  • Peljesac-félsziget
    Peljesac-félsziget
    A Pelješac-félsziget Horvátország második legnagyobb félszigete, Dalmácia déli részén található. A félsziget Dubrovnik-Ner...
  • Babino Polje
    Babino Polje
    Babino Polje a Mljet-sziget egyik legrégebbi települése. A dombok lábánál fekvő település tulajdonképpen egy község, amely...
  • Mljet-sziget
    Mljet-sziget
    A Mljet-sziget a horvát szigetvilág nyolcadik legnagyobb szigete, amelyet a Peljesac-félsziget, Dubrovnik és a Korcula-szi...
RSS