Rabac

Rabac nem más, mint az Iszrtia keleti partjának egyik öblében elhelyezkedő kis település, Rijeka és Pula között, közvetlenül Cres szigetével szemben. Már legalább 130 éve járnak ide az üdülni vágyók, ami nem csoda, hiszen kit ne vonzana a festői környezet és csodás tengerpart. A település fő jövedelemforrását a halászat és a turizmus jelenti.

Ilaria Mauric

Rabac rövid története

Ez a település Labin városától mindössze 5 kilométerre fekvő tengerparti fürdőhely. Szélvédett területen fekszik, egy pineaerdővel övezett kis öbölben. Egykor halászfalu volt, mára már igazi üdülőközpont vált belőle. Idilli környezetének, tiszta levegőjének és nem utolsó sorban éghajlatának köszönhetően már a XIX. században is közkedvelt volt. A turizmus az első szállodák, apartmanok és egyéb idegenforgalmi létesítmények felépítésével indult nagy fejlődésnek, még a 60-as illetve 70-es években. Richard Francis Burton, író és utazó is az első turisták között volt, akik ezen a mesés vidéken járhattak. Az Iszrtiai tengerpart című útikönyvében említést tesz Rabacról, és igen kedvezően ír róla. Ebben az időben építették itt az első villákat, majd 1924-ben megépült az első szálloda is. Ma már a Kvarner-öböl gyöngyszemeként tartják számon. Mivel könnyen megközelíthető és csábító környezettel rendelkezik, kiváló üdülőhelyként szolgál a családi nyaralásokhoz. Mindemellett az ínyenceknek lehetőségük nyílik megkóstolni a helyi ételkülönlegességeket, a kalandvágyóbbak pedig részt vehetnek a hajókirándulások bármelyikén.

Peter J Dean

Szórakozás, strand, sport
Látnivalókban sajnos nem bővelkedik a város, mivel leginkább üdülőhelyként tartják számon, az emberek is csak fürdőzni és lazítani járnak ide, viszont a strandolók számára igazi földi paradicsom. Aki pihenésre, napozásra, lubickolásra vagy meghitt tengerparti sétákra vágyik az a legjobb helyen jár, mindezt pedig festői környezetben teheti meg.
Az aktívabb kikapcsolódásra vágyókat, programok egész kavalkádja várja. Egy kellemes tengerpari séta után beülhetünk az egyik környékbeli étterembe, vagy hangulatos bárocskában iszogathatunk, eltölthetünk egy fergeteges estét az egyik diszkóban vagy akár a folklór programok egyikén is részt vehetünk.
Azok számára, akik a sportot sem szeretnék elhanyagolni vagy csak pár újdonságot akarnak kipróbálni, rengetek sportolási lehetőség adódik, mint például a vízisí, motorcsónak és csónak kölcsönzés, minigolf, tenisz, asztalitenisz és búvárkodás, sőt akár egy akváriumhajó belsejéből is ismerkedhetünk a tenger élővilágával.
Akik a napozást vagy fürdőzést választják, azoknak kedvez igazán ez a hely. Az itteni part valóságos tömegeket vonz, sokan járnak át ide a környező falvakból fürdőzni. A partot 4-5 centis gömbölyű kavicsok borítják, emellett viszont a nagy része sziklás, de lehet napozóágyat bérelni.

davidaola

Árnyékot a sziklák tövében lehet találni. A víz a parttól számítva 8-10 métertől kezd 2-3 méter méllyé válni. A víz alatt, búvárszemüvegben tengeri sünök, kagylók, csigák vagy tengeri rózsák után is kutathatunk. A partra vezető utat fenyők és agávé kíséri végig, közöttük itt-ott kabócát is láthatunk.
Az olasz partokhoz hasonlóan a rabaci parton is megtalálhatóak a játszóparkok, bérelhető nyugágyak, vízi járművek, és ami nem elhanyagolandó szempont, biztonsági szolgálattal is rendelkezik, akik a vízparti tornyokból őrzik a fürdőzők biztonságát.

jakeybob

Rendezvények

Mint minden üdülőközpontban, úgy Rabacban is nyáron zajlik leginkább az élet. A nyári hónapokban számos program kerül megrendezésre, mint például a regatta vagy a nyári karnevál, amit június közepe táján szoktak megrendezni. A karneválon kortól függetlenül mindenki beöltözik valamilyen mókás jelmezbe, hogy azután vetélkedhessenek a "Karnevál Gyöngye" címért, majd pedig felvonulnak a lelkes tömeggel. Egy másik érdekes esemény, amely miatt érdemes a nyár folyamán idelátogatni az a Rabaci Nyári Fesztivál (Rabac Summer Fest), ami Horvátország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, több mint 40 órányi zenei programmal, nem véletlenül sorolja a Guardian nevű brit napilap a világ legjobb 20 beachparty-ja közé.

jakeybob

Gasztronómiai élvezetek

Ha Rabacban járunk érdemes mindenekelőtt a halételeket kipróbálnunk, ugyanis ezek az ételek itt specialitásnak számítanak, mint például a homár, languszta vagy a kagyló. Különlegességnek számítanak a házi tészták, amit rendszerint különféle szószokkal tálalt húsokhoz ajánlanak, ilyenek például a fuži vagy a gnocchi.
Ha ebédünket hangulatos helyen szeretnénk elfogyasztani, akkor üljünk be a Kvarner étterembe, ahol az ízletes ebédet a gyönyörű panoráma is megfűszerezi. A Due Fratelli nevű étterem, mint azt a neve is mutatja, két testvér tulajdona. A hely érdekessége az, hogy az egyikük halász, a másikuk pedig a szakács, így biztosak lehetünk benne, hogy itt mindig friss halat szolgálnak fel. A éttermekben a hagyományos horvát ételek mellett természetesen fogyaszthatunk nemzetközi ételeket is.

jakeybob

Szálláslehetőség

A Rabac központjától 1100 méterre található Lanterna apartman telep ideális azoknak a családoknak, akik szeretnék maguk megtervezni és beosztani szabadidejüket, illetve az élelmezést is maguk akarják megoldani.
Rabacban minden igényt kielégítő nyaralókat találhatunk, a tengerpart közvetlen közelében, légkondicionált szobákkal, konyhával és fürdőszobával. A nyaralók nagy részénél az sem okoz gondot, ha magunkkal szeretnénk vinni házi kedvencünket, csak előre kell egyeztetni a bérbeadóval.
A Nostromo a tengerparton megtalálható szállodák egyike. Ez egy három csillagos szálloda, igényes berendezéssel, erkélyes, tengerre néző, légkondicionált szobákkal. Más szállodákkal ellentétben itt az ár magába foglalja a légkondicionáló berendezés díját is, e mellett internet-hozzáférés is elérhető.

Peter J Dean

davidaola

davidaola

Videók
Rabac
Isztria



Szólj hozzá

Hozzászólások

Légy te az első hozzászóló

Kapcsolódó cikkek

  • Groznjan
    Groznjan
    Groznjan városa a Motovuni-erdőtől nem messze fekszik, a Mirna-folyó feletti dombon, Északnyugat-Isztriában. A középkori e...
  • Pula
    Pula
    A 62.000 fős Pula (magyarul Póla) városa, az Isztriai-félsziget déli csücskén helyezkedik el, egy védett öbölben. Az Isztr...
  • Lim-csatorna
    Lim-csatorna
    A Lim-csatorna (Limski Kanal) egy rendkívül egyedülálló természeti képződmény Horvátországban (Rovinj városától alig 15 km...
  • Hum
    Hum
    2001-ben Hum városa bekerült a Guinness Rekordok könyvébe mint a világ legkisebb városa, ugyanis akkor mindössze 6 állandó...
RSS