Lopar

A helyi legenda Szent Marin, a kőműves, San Marino Köztársaság megalapítója Loparban született a 4-ik században, amelyre nagyon büszkék az itt élő emberek. Lopar, a Rab-sziget turistaparadicsoma. Számos strand közül választhatják ki az itt nyaralók, hol szeretnék élvezni a nap és a víz simogatását. A környéken fenyő erdők és mediterrán növények élnek, amelyek szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. A strandolás után egy kellemes séta alkalmával meg lehet tekinteni a helyi látnivalókat, ezután pedig egy kis étteremben meg kóstolni a halkülönlegességeket.



lloydi

Történelmi áttekintés

A jelenlegei Lopar helyén egy Zidine nevű település állt, melynek keletkezése egészen a kőkorszakig vezethető vissza. Az első írásos dokumentumok a görögöktől származnak. Ők a IV. században erődöt építtettek ide, melynek maradványai mai napig megtekinthetőek Loparban. A város történelmére utaló nyomok sok esetben a turisták számára is feltárulnak, ugyanis egy-egy nagyobb eső után a felduzzadt patakok az öblök sekély vizébe mosnak pénzérméket, edény- és terrakotta darabokat.

Természeti kincsek

Tavasztól őszig bármikor is látogatunk el Loparba, biztosan szép emlék marad a környék növényvilága. Itt olyan mediterrán növények teremnek vadon, amelyek nálunk nem, mint például a mirha, a rozmaring, a bazsalikom, a komarács vagy a zsálya. Ezeket érdemes megcsodálni természetes élőhelyükön.

Rainbird_79

Strandolási lehetőség

Loparban 22 strand található és sok kis rejtett öböl. Lopar legnépszerűbb strandja a Rajska plaža (Paradicsom part). Ez egy 1,5 kilométer hosszú strand, amely 2003-ban megkapta a kék zászlós minősítést. A Paradicsom part kisgyermekes családoknak is ajánlott, mivel homokos partja és lassan mélyülő vize számukra is tökéletes a fürdőzésre. A strandon napernyős napágyakat lehet bérelni, illetve számtalan kávézó és étterem várja a turistákat, ahol felfrissülhetnek egy hideg ital mellett. A sportolni vágyók is jól fogják itt érezni magukat, hiszen egy teniszpálya is van a strandon illetve a strandröplabdázásra is lehetőség van és természetesen vízi sportokat is ki lehet próbálni. A strandon egy csúszdapark is található, ahol a gyerekek kedvükre szórakozhatnak.


A Paradicsom parttól nem messze található a másik közkedvelt strand, a Livačina, ahol ugyan csak homokos part várja a fürdőzőket. Aki megunja a napozást, félre húzódhat a fenyőfák árnyékába egy kicsit felfrissülni.

jim oatway

Három nudista strand is várja azokat akik szeretnek fürdőruha nélkül napozni, a Ciganka, a Sahara és a Stolac. Ezek közül a Sahara strand vize a legsekélyebb, de mégis a legkedveltebb, mivel a környék csodálatos látványt nyújt. Mindhárom strandon számtalan sportolási lehetőség van, mint például a vízi síelés, vagy a búvárkodás.
A strandok között olyan is akad, amelyik eldugottabb helyen van, így nem annyira zsúfolt. Az itt nyaralók biztosan megtalálják a számukra tökéletes helyet a strandoláshoz.

1fk3

Marcec

Látványosságok és rendezvények

Loparban két templom található. Az egyik a Keresztelő Szent János templom, amely a központban helyezkedik el. Keresztelő Szent János Lopár védőszentje. A plébánia templom napközben szabadon látogatható turisták által. Nyaranként hagyományos népzenei koncerteket tartanak itt, a "klapa"-nak nevezett férfikórusok, valamint más komolyzenei koncerteket is. A templomban idegen nyelvű miséket is tartanak.


A másik a XIV-ik században épült Szent Szűz Mária templom. A templom a közeli domb tetején épült, fenyőerdővel körbevéve, a kompkikötőtől nem messze.


A templomra nagyon büszkék a helyiek, szeptember 8-án van a templom napjának ünnepe a Mala Gospa, (Kisboldogasszony). Ilyenkor a helyiek és a környékbeliek a templomba zarándokolnak, hogy megünnepeljék Szűz Mária születését. Az ünnepség a híres rábi íjászok bemutatójával folytatódik. A legügyesebb íjászok díjat kapnak a tiszteletbeli bíróktól. Ugyanezen a napon rendezik meg a kispályás futball bajnokságot is, amely mostanra már hagyománnyá vált. Ez a bajnokság Horvátország szinten is egy kiemelkedő esemény, ekkor az ország legjobb csapatai mérik össze tudásukat egymással. A focibajnokság megtekintése után teke és kötélhúzó versenyeken is részt lehet venni. A helyiek nyárson sült bárányt és ökröt sütnek, amelyeket mindenképpen érdemes megkóstolni, de a hagyományos halételekből is lehet választani. A búcsú este egy sátorban folytatódik, ahol szórakoztató műsorok és élőzene várja a látogatókat. Aki ellátogat az ünnepségre, garantáltan felejthetetlen élményben lesz része!




Lopár környékén egy barlang is van, vízfelszín alatti bejárattal, a Medova Buža, amely a sziklás szirtek között egy eldugott helyen található. A barlangcsoport a barát fókák élőhelye volt, itt látták legutoljára is. A mediterrán barátfóka fokozottan védet állat, a kihalás szélén áll. A barlangrendszer a búvárok egyik kedvenc helye, nem csoda hiszen három varázslatos nagy terme és kisebb kamrái gyönyörű látványt nyújtanak. Éppen ezért egyes bevállalósabb párok itt esküvőket is tartottak. A Medova Buža hossza körülbelül 60 méter, az első terem bejárata víz alatt van, de búvárfelszerelés nélkül is be lehet úszni, vagy megközelíthető a sziklákról is, de akkor számítsunk rá, hogy négy méteres magasságból kell leugrani a barlang padlójára. A második terembe egy 7-8 méter hosszú csatorna vezet, amely úgy szint víz alatt van. A terem közepén egy kürtőn keresztül lehet átjutni a harmadik terembe, ahol már lámpára is szükség van, mert itt már sötét van, nem úgy mint a felső termeknél. Itt gyönyörű sztalaktitokat és sztalagmitokat lehet megcsodálni, amint a terem mennyezetéről lógnak lefelé, vagy éppen a barlang padlójából törnek felfelé.


Van egy negyedik terme is a barlangnak, de az teljesen víz alatt van, itt nincs levegő, ezért csak búvárfelszereléssel lehet bemenni, de csak szervezett körülmények között! A barlang csodás látványt nyújt, amelyet mindenképpen érdemes megtekinteni. Ahogy kiúsztunk a barlangból, folytatható a búvárkodás, hiszen itt a víz 30 méter mély.


Sportolási lehetőségek

Loparban a sportolás szerelmesei biztosan nem fognak unatkozni, hiszen itt szinte minden sportág művelői megtalálják a megfelelő szolgáltatást kedvenc sportjuk gyakorlásához. Az egész szigetet, így Lopart is, behálózzák a turista és kerékpárutak így aki sétálni vagy joggingozni szeretne, elég, ha rááll valamelyik ösvényre és indulhat a túra. Akik a kétkerekűeket kedvelik azok is választhatnak a számos kerékpárút közül, melyek esetenként rendkívül nehéz terepen vezetnek, így a trekking kedvelői sem fogják hiányolni az adrenalin dús hegyi terepeket.


A leendő geopark projekt részeként Ciganka környékén az utak mentén táblácskák vannak elhelyezve, melyeken növények elnevezései vagy más földtani alakzatokról szóló információk vannak feltüntetve.





2nd star on the right

Loparban és környékén hat teniszpálya működik, valamint két minigolf, kispályás futball és kosárlabda pálya is bérelhető. Aki szereti a strandröplabdát az Loparban biztosan jól fogja magát érezni, hiszen nem csak a versenyek céljára épített pályát veheti igénybe, ahol meccseket is tartanak, hanem egyik másik strand saját kis pályáját is, amely mindössze egy kifeszített hálóból áll.
Aki unja a szárazföldet és szereti a kihívást, az kipróbálhatja az ejtőernyőzést, a parasailinget, a vízisít vagy a vitorlázást. Akinek ez sem elég adrenalin dús, az bérelhet jet-sky-t, vagy felülhet egy vízibanánra. Ha egy kis tengeri kiruccanásra támad kedvünk rendelkezésre áll csónak, motorcsónak, kenu, vagy vízibicikli kölcsönzés is.


Az est leszálltával, felülhetünk egy speciális hajóra is, melynek üvegablakain keresztül bepillanthatunk a víz alatti világba.
A búvárok felvehetik a kapcsolatot a "Moby Dick" búváregyesülettel, akik jól ismerik a környék víz alatti világát. Aki még sosem búvárkodott, az itt megtanulhatja ennek a gyönyörű sportnak az alapjait, ugyanis a klub kezdők és amatőrök részére is indít búvártanfolyamokat, valamint kölcsönözhető tőlük búvár felszerelés és hajót is indítanak a legjobb merülő helyekre.

Szállás

Loparban számos szállás lehetőség közül lehet választani. A Rajska plaža közelében van a legtöbb szállás, itt van például a San Marino autós kemping, amely 3500 férőhelyes.

destinacije.com

Apartmanok és szállodák is várják a turistákat, a strand másik részén helyezkedik el a San Marino szállodakomplexum, mely egy fenyőerdőben van, így csodás látványt nyújt, nem csak a fenyves közelsége miatt, hanem a tengerre nyíló kilátással is. A San Marino szállodakomplexumot öt szálloda alkotja, a Plaza, a Veli Mel, a Lopar, a Rab és a Sahara. A szállodakomplexum mindenben a vendégei kedvében jár, így az étterem, bár, nyári terasz, ajándékbolt mellett a rendszeres sportolók sem kell hanyagolják a szenvedélyüket, hiszen futópálya, teniszpálya, asztali tenisz és minigolf is a rendelkezésükre áll.
Az Epario egy kis családi szálloda, mely 2003-ban épült, 28 szobája korszerűen van berendezve. Az alap szolgáltatásokon kívül egyéb más szolgáltatásokkal is igyekszik a vendégei pihenését kellemesebbé tenni, mint például játszóház a gyerekek részére, fitnesz terem, ezen felül pedig sporttáborokat is szervez.


A szállodák és az autóskemping között található a szórakoztató-rekreációs központ is, ahol számos szórakozási lehetőség várja a turistákat, mint a teniszpálya, minigolf, focipálya, kosárlabda pálya, játékterem, így itt a sportolni és a szórakozni vágyók is kellemesen eltölthetik idejüket.

Videók
Lopar
Rab-sziget
Kvarner-öböl



Szólj hozzá

Hozzászólások

Légy te az első hozzászóló

Kapcsolódó cikkek

  • Krk-sziget
    Krk-sziget
    A Krk-sziget a Magyarországhoz legközelebb eső mediterrán sziget, de nem csak ezért kedvelt üdülőhelye a magyar turistákna...
  • Risnjak Nemzeti Park
    Risnjak Nemzeti Park
    A Risnjak Nemzeti Park (horvátul: Nacionalni park Risnjak) Horvátország északi határától nem messze található, Karlovac és...
  • Észak-Velebit Nemzeti Park
    Észak-Velebit Nemzeti Park
    Az Észak-Velebit Nemzeti Park (horvátul: Nacionalni park Sjeverni Velebit) a Velebit-hegylánc északi részén terül el. Maga...
  • Ucka Természeti Park
    Ucka Természeti Park
    Az Učka Természeti Park területe az Učka-hegyre és a Ćićarija-fennsík egy részére terjed ki. A parkot az Észak-Adriai part...
RSS