Gradac a Makarska Riviéra déli részén helyezkedik el,
Dubrovnik és
Split között félúton. A Biokovo-hegy lábánál lévő város, több mint 6 km hosszú strandjának köszönheti, hogy egyesek a horvát idegenforgalom szimbólumaként emlegetik. A környéken számos középkori műemlék várja az idelátogatót. Mindenki számára izgalmas kalandot jelent egy gradaci kirándulás, ugyanis mind az aktív, mind a csendes pihenésre vágyók megtalálják a maguknak való elfoglaltságot.
Történelmi áttekintésA város eseménydús történelme a bronz-és a vaskorra nyúlik vissza. A gazdag történelem nyomai még ma is fellelhetőek a kulturális műemlékeken. A templomokon a barokk, a román és a reneszánsz stílus egyaránt megtalálható. Konstantin császár idején a várost Labinacnak hívták, amit maga a császár nevezett el így. A római időkben Gradac és környéke feltehetőleg a római Biston civitas (római provincia) székhelye volt, ugyanis találtak római kori érmedarabokat. Ebből arra következtettek, hogy a Laguna szálloda közelében régen egy római necropolis volt. 1649-ben kapta a Gradac nevet a város, valószínűleg arról az erődről, amelyet a kandiai háború (1645-1669) évei alatt építettek. A legenda szerint, amíg a harcok folytak, addig az erőd tornyát lángok borították. Gradac városa a hódítások ellenére mindig is megőrizte sajátos légkörét. A török invázió idején rengeteg védőbástyát építettek.

Hagen Graebner
Látványosságok GradacbanGradac területének az egyik legrégebbi épülete a Plana hegyen lévő Szent
Paszkál kápolna, amely henger alakjáról és nyereg tetejéről nevezetes.
Nevét a 99. keresztény pápáról kapta. Szent Antal plébániatemplomának
közelében található a városi temető és az 1852-ben épített Szent Mihály
plébániatemplom. A templom belsejét 3 márványból készült oltár és néhány
szobor ékesíti. A szobrok közül a legérdekesebb a fából készült Szent
Rókus.

destinacije.com
A túrázás szerelmeseinek a Biokovo hegy a legalkalmasabb időtöltés. Ez Horvátország legmagasabb hegye. Legmagasabb hegycsúcsa, a Sveti Jure (1762m). Két éghajlat – mediterrán és kontinentális – növényfajai is megtalálhatóak itt. Nem kell meglepődni, ha utunk során rókával, vagy muflonokkal találkozunk. A Biokovo hegyet számos barlang teszi érdekessé. Remek kilátási adottságai lévén, tiszta idő esetén átlátni az olaszországi Monte Gargano hegycsúcsára. Aki a Biokovon jár, feltétlen meg kell néznie a Kotisina botanikus kertet. Itt számos őshonos növényfaj megtalálható.

Hagen Graebner
Szórakozás, strand és sportolási lehetőségekA gradaci kulturális nyár már egy régóta megrendezésre kerülő rendezvény. Minden év júliusában és augusztusában drámai és zenei programok közül válogathatnak az itt nyaralók. Gradac mindenkire gondol: a fiatalok elsősorban a discokban és pubokban tölthetik szabadidejüket. Az egyik legforgalmasabb hely a parton található Pineta Disco, ahol reggelig szól a minden stílust felvonultató zene. A parton még néhány techno zenét szolgáltató szórakozóhely is található.

Aki az egészséges életmód kedvelője, annak számos sportpálya nyújt sportolási lehetőséget, de a vízi sportok szerelmesei sem maradnak „szárazon”. Búvárkodás, hajókázás, vitorlázás, szörfözés, vadvízi evezés mind benne van a repertoárban.
A már említett Biokovo hegy a turistáknak kedvez.
Gradac hosszú partján található a Gornja Vala nevű strand, ahol kavicsos part és tiszta víz várja a lubickolni vágyókat. Itt van egy kikötő is, hajók és jachtok számára. A strandot körülvevő olajfák és fenyőfák remek árnyékot biztosítanak a leégéstől tartóknak, valamint megvédik a kikötőt a kellemetlen szelektől.
GasztronómiaGradac eredetileg halászfalu, így a hagyományos helyi ételek friss halból készülnek. Ha betérünk a város bármelyik éttermébe, túlnyomó többségben halételeket és egyéb tenger gyümölcseit kóstolhatunk meg. A Nase Malo Misto étterem is az ilyen ételekre specializálódott. A városközpontban található étterem ízletes dalmát ételeket vonultat fel, ilyen például a polipból és a tenger gyümölcseiből készített saláta, vagy a tintahalas rizottó. Az ételek mellé remek borok és kiváló dalmát zenék járnak.

A tenger mellett lévő Marco Polo Hotel étterme is kínál meglepetéseket. A tradicionális dalmát fogásoknak és a végtelen hosszú borkínálatnak senki sem tud ellenállni.
SzálláslehetőségekTermészetesen, ahol étel van, ott a szállás is garantált. A 3 csillagos Marco Polo Hotel az ínyencek mellett a megpihenésre vágyókra is gondolt. A tengertől kőhajításnyira lévő hotel az odalátogatók kedvenc szálláshelyévé nőtte ki magát.

Meg kell említeni még az ugyancsak a tenger parton lévő 3 csillagos Labineca-t, amely az egyik legkedveltebb szálloda.
Akiket elsősorban nem a tengerpart, inkább a város nevezetességeinek felfedezése érdekel, azoknak is számos lehetőséget kínálnak az apartmanok, üdülési házak, panziók.
VideókGradacKözép-Dalmácia